HDJ Tom második önálló lemeze első hallásra nagyon hasonlít az előzőre - ám a mégis szakadék választja el attól. A True or False? máshová helyezi a téteket, és talán nagyobb tétekben is játszik, vagyis nagyobb kockázatot vállal. Sokkal közelebb merészkedik a bukás, vagyis esetünkben a hallgathatatlanság réméhez, de végül pont ezért sikerül (mert nagyon is sikerül) rendkívül izgalmas és eredeti zenét létrehoznia.

Míg a Taste, mint itt az Ultrahangon olvasható, "a pop-és tánczenei színtérről ismert megoldásokat úgy használja fel, hogy azok "üresjáratait" teletömködi glitchekkel" - addig a True or False? már magukat a szerkezeteket: a popzenei, vagy közelebbről az elektronikus tánczene középtempós műfajai által kidolgozott struktúrákat kezdi ki. Mégpedig úgy, hogy nincs olyan elem, amit békében hagyna; ritmusok indulnak, majd akadnak meg, dallamok esnek szét a legváratlanabb pillanatokban, és persze mindenhol ott nyüzsögnek a legkülönfélébb hangtörmelékek.

Persze a Taste-re sem teljesen igaz a fenti állítás, és az új lemez is többféle változatban, más-más arányokkal valósítja meg ezt a programot; van itt például egészen dubos, viszonylag "technós" és teljesen szétcsúszott szám; némelyiknek gitárhangok adnak határozott karaktert, és még egy majdnem-sláger is jut a végére, maga a címadó szám.

Mégis, a lemez nagyon egységes, mégpedig egészen sajátos módon: pont azáltal és úgy, ahogy minden egységességet szétszaggat. Állandóan történik valami, és igazából előreláthatatlan, sőt, megjegyezhetetlen, hogy mi: pont azokat a szerkezeti elemeket zilálja szét, amik előre jósolhatóvá teszik a történéseket, amik támpontot adnak az emlékezetnek. Elképesztően hektikus lesz ezáltal a zene, nincsenek fontos és kevésbé fontos történések, mert a glitch-ek, "hibák", törések mindenhová benyomulnak, és felborítják azt a hierarchiát is, aminek segítségével elkülöníthetjük a lényegest a lényegtelentől. Nem „pop-glitch”, mert nem lehet szétválasztani már az összetevőket.

Lehetne mindennek a következménye az, hogy hallgathatatlan, fárasztó vagy éppen unalmas lesz a lemez - ha csak részletek vannak, akkor persze az ördög sehol máshol nem tud lakni, csak bennük. Ezen a szinten dől el, hogy a True or False? egy merész és sikeres kísérlet lesz - mondhatni a negyvenkilenc perc minden egyes másodpercében meg kell ezért küzdeni (más és más módon a zenésznek és a hallgatónak). A küzdelem eredménye egy olyan lemez, amit egyszerre fárasztó és élvezetes hallgatni, ami kihívást nyújt és a maga módján mégis nagyon jól szórakoztat. Az egyik legeredetibb zene, amit mostanában hallottam (és egyáltalán nem kell ehhez hozzátenni, hogy: magyar viszonylatban).