Egy (akár manipulált) környezeti felvételekből felépülő lemez értelmezésénél általában nem szerencsés túlzottan támaszkodni arra, hogy mit tudunk a felhasznált hangok forrásáról. Ez ugyanis túlságosan megköti a hallgató fantáziáját, ráadásul túl könnyű megfejtést is kínál (egyáltalán: ha már megfejtése van egy zenének, akkor valami nem stimmel). Holott korántsem biztos, hogy például attól, hogy egy lemez a művész otthonában felvett hangokból épül fel, már eleve "személyes" lesz.

A Main lemezénél azonban korántsem ilyen "könnyű", magától értetődő értelmezés kínálkozik. Holott maga az elképzelés elég egyszerű, egy elcsépelt ötlet kicsit megbolondított variációja: a Main európai turnéján, utazás közben felvett hangok adják az alapanyagot. Nem a "nagy" utazások (repülővel, vonattal), hanem az azokat megelőző "kis", jelentéktelen utak: a szállodából a repülőtérre, pályaudvarra stb. Azok a rövid utak, melyekre éppen azért, mert egy nagyobbat előznek meg, általában nem is figyelünk.

A számítógéppel hol erősen, hol kevésbé megmunkált felvételek első jellegzetességét éppen az átmeneti helyzet adja. A zene mindig úton van, jól meghatározható szélső pontok közötti átmeneti állapotban. Jól meghatározható, milyen pólusok között mozog a lemez: egyfelől a felismerhető "eredeti" felvételek (hangosbeszélő egy pályaudvaron, lépések zaja, tömeg morajlása), másfelől az elidegenített, absztrakt, a hallgató számára átláthatatlan logika szerint egymás után következő hangok sorozata; egyfelől a megnyugtató, ambientes zúgások, másfelől a keményebb, olykor majdnem durva zajok. Ezek között mozog, hol egyikhez, hol másikhoz kerül közelebb, ám egyik pontnál sem nyugszik meg: állandóan fenntartja átmeneti jellegét.

Ebből a jellegzetességéből következik, hogy az Exosphere nehezen adja meg magát. Ahogy a hangfelvételek alapját adó kisebb jelentőségű utazásokra figyelni sem magától értetődő: sokkal inkább eltekintünk tőlük, a közelgő, határozottabb kontúrokkal bíró "igazi" utazásokra koncentrálva - ugyanígy a zenére is nehéz odafigyelni, mert nem teljesíti azokat az elvárásokat, amiket még a hasonló, kísérletinek nevezett hangfolyamokkal szemben is támasztunk. Az első néhány meghallgatás csupán amorf masszának mutatja a lemezt, és hozzá kell szokni, hogy oda tudjunk valóban figyelni rá, hogy megnyíljanak izgalmas részletei, és ezekből valamilyen határozott képet össze tudjunk rakni. Azok számára azonban, akik befektetik a szükséges energiát, számos olyan élményt nyújt, amilyet más, a fent vázolt megszokottabb alternatívák egyike mellett elköteleződő lemezek nem.

A Main egyébként Robert Hampson, aki a Loop nevű együttesben aratott nagyobb sikereket, majd annak feloszlása után a másik gitárossal, Scott Dawsonnal alapította meg a Maint. A rockzenei formáktól egyre távolodva hozták létre sajátos hangzásukat (melyet gyakran írnak le a Motion Pool című lemezükön olvasható kifejezéssel: drumless space): valahol a repetitív rock, az ambient és a kísérleti zene között. 1996-ban Dawson kiszállt a duóból; Hampson a gitárt laptopra cserélte, majd néhány év hallgatás következett, pár éve azonban újra aktív. Az Exosphere, mint a Mort Aux Vaches-sorozat minden része, a holland VPRO rádió stúdiójában készült. A Staalplaat által kiadott lemezekhez méltóan egyedi (bár nem túl kényelmes) a csomagolása: narancsleves kartondobozból kivágott, háromrészbe hajtott keménypapír, középen kis lyukkal, itt kell átdugni a kis irodai kapcsot, hogy a CD-t rögzítsük.