Noto, vagyis Carsten Nicolai képzőművésznek indult. A kilencvenes évek elején több kiállításon szerepelt neves amerikai és nyugat-európai kiállítótermekben, de kiállított itt a budapesti Műcsarnokban és Ernst Múzeumban is. Hangokkal és zenével a kilencvenes évek közepén kezdett el foglalkozni. Egyik első munkáját, mellyel - szemben a hagyományos művészet után érdeklődő közönséggel -a város köztereit használókat célozta meg, a kasseli Dokumentán mutatta be. Nicolainak 1995 óta saját kiadója, a Noton jelenteti meg anyagait, de emellett lemezt jelentettetek meg tőle a Mille Plateaux és a Plate Launch kiadók is.

Kísérletnek gondolod azt, amit csinálsz, vagy zenének önmaga jogán?

Nos, ez zene... mindig azt mondom hang, de mégis zene, különösen az utolsó lemez, amit a Mille Plateauxnak készítettem (nevet, lásd a vele készített másik interjút, ahol a kiadóval szembeni fenntartásairól beszél), egy kicsit más néven, AlvaNoto. Azt gondolom, hogy ez az első, amikor... azt hiszem a korábbi munkáim nagyon is a struktúrán alapultak, ahol a repetitív struktúrák alkotnak egyfajta zenei hátteret. De ez alkalommal, úgy gondolom, hogy rengeteg zenei struktúrával dolgoztam.

Érdekes, mert és pont az ellenkezőjét éreztem, vagyis, hogy neked fontosabb nem-létező hangok létrehozása, mint nem-létező struktúrák létrehozása.

Lehet. Ahogyan az előbb is mondtam, hogy a hang a legfontosabb, majd utána az ezekből felépíthető struktúrák. De hát ezek a struktúrák nem annyira újak. Ezek a ritmusok több ezer évesek.

Miért fordult az érdeklődésed a képzőművészettől a zene felé? Vagy dolgozol még, mint képzőművész is?

Igen, igen változatlanul dolgozom. Mindkettő érdekel. Az alapvető dolog, amit a zenében szeretek az az idődimenzió. ha festesz, akkor az eredmény egy mozdulatlan valami lesz. Maga a megfagyott idő. Amikor zenével dolgozol, akkor időmezőben is gondolkodsz, ami egy olyan dimenzió, amit a festészetben például nem érintesz. Az egyikben létezik a másikban nem. Azt gondolom, hogy a hang egy igazán nagyszerű szobrászati „anyag”.

Képzett zenész vagy?

Nem, nem igazán. Valamit tanultam ugyan, de inkább azt mondanám nem.

Használsz számítógépet?

Igen, és számos programmal dolgozom, de nem a szokványosakkal. Olyanokat, amiket képzett zenész nehezen használna bárki is, mert kívül van a tipikus képzett zenész nyelvezetén. És tudod, ami nekem fontos, hogy olyan alapvető berendezésekkel dolgozzak, mint az oszcillátor vagy mások, amik ilyen-olyan technika berendezésekből származnak. Korábban például semmiféle szintetizátort nem használtam. Még mindig sok olyan nagyon egyszerű berendezést használok, amit mondjuk laboratóriumban használnak Ezekből nyerem a hangjaimat.

De sokat játszol élőben és ilyen formán mennyire lehetnek ezek a fellépések valóban élők?

Igen, élőben alapvetően laptoppal játszom, amivel lehetőségem van arra, hogy egy időben különféle programokat futassak. Amit csinálok az az, hogy hangokat alakítok át, amiket a merevlemezről veszek le, ahol egy hatalmas archívum található. Pontosan nem tudom mennyi, de talán négy gigabájtnyi hangom van, szóval jelentős a forrás, amit használhatok...és ez tulajdonképpen hangszeres játék...megkísérlése annak, hogy valamit elrendezzünk a felhasználói felületen, a monitoron. Az egyik hangot össze lehet keverni a másikkal, és olyan programokat tudok futtatni, amik ugyanakkor képek formájában meg is tudják jeleníteni azt, amit csinálok. És ezek a processzorok, szerencsére elég gyorsak már, hogy realtime-ban dolgozzunk.

Vannak jelek, hogy bizonyos művészek szeretnének másokhoz is szólni, mint a hagyományos klubközönség. Te is jó példa vagy erre. A képzőművészeti háttered van e mögött vagy ez egyben klubkultúrával szembeni fenntartás.

Is-is.

Játszol egyáltalán klubokban?

Igen, néha. Ez függ attól is, milyen az a klub. Úgy érzem a klubok kezdenek átalakulni. Úgy értem, különösen itt Berlinben számunkra a klub már mást jelent, mint mondjuk Amerikában. Itt léteznek már olyan klubok, ahol minden gond nélkül tudunk játszani, és úgy, ahogyan mi akarjuk. Érdekes, ahogyan a klubok is más-más irányokat vesznek.

Ezt jó hallani.

Egy csomó kis klub van, ahonnan én vagy a kiadó meghívásokat kapunk, és ezekben úgy játszhatunk, ahogy nekünk teszik.

Mennyire idegesít, ha beszélgetnek, nem figyelnek oda, ha játszol?

Hát nem tudom, az én munkáim nem sokszor engedik ezt meg. Ha ez egy tipikus klub szituáció, akkor semmiféleképpen. Az én zeném erősebb, mint a beszéd, persze ez függ az erősítéstől. Ezzel együtt próbálom elkerülni, hogy csupán egyfajta szórakoztatás legyen.

Hallottam az Ovalt a bécsi Flexben, nem tudom ismered-e a helyet, és hát a közönség nem volt valami tapintatos. Szóval azt mondod, hogy már vannak olyan klubok, ahol a környezet barátságosabb az effajta zenének?

Abszolút, úgy értem az itteni klubokban - ha a megfelelő közönség van ott -megteheted, hogy teljesen csendes darabokat játszol. Szóval ez itt lehetséges.