A To Rococo Rot pályája a kilencvenes évek közepén indult el egy majdhogynem véletlenül megszületett lemez sikere után. Az eredetileg képzőművésznek indult, Kelet-Berlinben felnőtt Lippok testvérpárhoz a düsseldorfi Stefan Schneider csatlakozott, aki korábban a Kreidler basszusgitárosaként vált ismerté. Schneider rövid kettős élet után úgy döntött, hogy a kizárólag a To Rococo Rotban folytatja zenélést. A zenekar hamarosan az új és friss hangzásra mindig érzékeny angol hallgatókat hódította meg, majd következett Amerika. Ronald Lippok élő dobjaira és Stefan Schneider álmodozó basszusfutamaira épülő könnyeden lebegő, ugyanakkor nagyon is megkapó elektronika áztatta hangzásuk divatot teremtett, melynek köszönhetően kiérdemelték még a szaksajtó által rájuk aggatott electronic engineers címet is. Zenéjük egyszerre kellemes klubzene és finom hangzásokat magába foglaló fejhallgatózene, mely kiválóan működik otthon is. A To Rococo Rot az egyik sikeres példa a rockzene, a kifinomult elektronika és a popzene számos vonulatának ötvözésére. Az eddig megjelent négy albumukon és számos kislemezükön a hangok német mérnökei e három elemből a nagyközönség számára is érvényes hangzást alkottak. A zenekar tavasszal megjelent új lemezét a Music Is A Hungry Ghost-ot, mely minden bizonnyal eddig legsikeresebb lemezük lesz, a New York-i i-sounddal közösen készítették. A To Rococo Rot a Pararádió által szervezett X-Peripheria 2 egyik vendégeként 2001. június 2-án Budapesten is fellép. A zenekar tagjaival május 23-án Bécsben beszélgettünk.

Ha az ember megszeretne tudni valamit a zenekarról, akkor elég nehéz dolga van, veletek készült interjút egyszerűen nem találtam, s csupán a zenekar megszületésének érdekes történetét lehet többféle verzióban olvasni. Elmondanád, hogy valóban hogyan történt?

Robert Lippok: Egy kiállításunk nyílt a bátyámmal és mivel a galériatulajdonosnak marad egy kis pénze arra kért, hogy készítsünk egy katalógust, amihez nem sok kedvünk volt, meg unalmasnak is találtuk. Ehelyett jött az ötlet, hogy a promócióra rendelkezésünkre álló összegből csináljunk inkábba egy lemezt. Felhívtam Stefant és elhívtam Berlinbe, Ronald és ő még nem is ismertek egymást, először a stúdióban találkoztak. Az első lemezt végül két nap alatt vettük fel, az egész nagyon gyorsan és határozottan történt. Mivel mindent magunk csináltunk, a felvétel egy hónap múlva már a boltokban volt. Tehát a hagyományos lemezkiadáshoz képest, az intenzív munkának köszönhetően, hihetetlenül gyorsan történt minden.

Tudatos, hogy nem készítettek saját weblapot?

Robert Lippok: Nem, az igazság az, hogy nem igazán érdeklődünk a web iránt. Kevesen segítik a zenekart, mi magunk nem fogtunk hozzá, ezért nem született saját lap eddig, de úgy néz ki, hogy júliustól valaki elkezd dolgozni rajta. Egyébként meg azt gondoltuk, hogy a City Slanges lapon (http://www.cityslang.com) elég információ van rólunk.

Ez érdekes, hiszen mindannyian képzőművészek vagytok. Ez azt jelenti, hogy a web, mint művészeti szintér nem keltette fel az érdeklődéseteket?

Robert Lippok: Nem, érdekes ez számunkra persze, mi magunk készítjük a borítókat, de a zenei oldal jobban érdekel bennünket. A web számomra nem annyira fontos, persze használom én is, de mégsem láttam eddig szükségét annak, hogy legyen egy saját lapunk.

Volt zenei előéleted a To Rococo Rot-ot megelőzően?

Robert Lippok: Igen, számos dolgot csináltam. A bátyámmal a 80-as években alakítottunk egy zenekart Kelet-Berlinben. Készítettünk felvételeket is, de nem hivatalosan. Ezért fel sem léphettünk, csupán magánlakásokon zenélhettünk vagy templomokban. Ez nagyon szép időszak volt. Nem is törekedtünk rá, hogy hivatalosan csináljuk, hiszen a zenélés öröme volt a lényeg, és ez megvolt, így nem is kértünk engedélyt rá a hatóságoktól. Szóval, így működtünk.

Robert Lippok

Ezek szerint nem is készült lemezetek?

Robert Lippok: Nem, kazettákat sokszorosítottunk 10-20 példányban. A 90-es években színházaknak dolgoztam, többek közt készítettem zenéket egy angol tánccsoportnak, és filmzenéket is írtam.

Stefan szintén keleten nőtt fel?

Robert Lippok: Nem, ő eredetileg is düsseldorfi.

Felhagytál a képzőművészettel vagy még dolgozol azért a zene mellett?

Robert Lippok: Ma felhívott a galériám tulajdonosa és felkért hogy rendezzünk egy kiállítást. Szóval úgy tűnik, hogy fogok, kell képeket készítenem. De az utóbbi 3-4 évben nem csináltam semmit, mert a zene annyi időt igényelt, s én magam is fontosabbnak éreztem a zenei világot, mint a képzőművészetit. Azt mondhatnám, hogy sokkal őszintébb szcéna.

Ez érdekel, akartam is ezzel kapcsolatban kérdezni tőled, szóval, tudnál erről egy kicsit többet mondani?

Robert Lippok: Nem is olyan régen beszéltem erről Carsten Nicolai-jal a Raster/Noton kiadótól, aki szintén zenél, de előbb lett ismert és sikeres képzőművész. Carsten azt mondta, hogyha rendez egy sikeres kiállítást, akkor szinte biztos, hogy lesz 10 olyan képzőművész, aki azután nem akar vele szóba állni, viszont, ha készít egy jó lemezt, akkor 10 zenész keresi meg azzal, hogy szeretnének vele dolgozni. A zene mindig arról szólt, hogy emberek összejönnek meghallgatják, amit mások készítettek, együtt zenélnek. Ezzel szemben a képzőművész élete sokkal inkább olyan dolgokról szól, mint például, hogy "hol tartok", "egy jó galériát kell találnom", "be kell futnom" És akiknek ez sikerült, azokra fújnak. Én ezt jól látom, és engem ez nem érdekel. Szóval, ha képzőművészettel foglalkozol, akkor nagy valószínűséggel ezeken a dolgokon, neked magadnak is, át kell menned. A hivatalos képzőművészeti piac mellett nem igazán léteznek fórumok...

A zene mögött pedig hatalmas ipar áll.

Robert Lippok: ...persze, ha nagyon akarod, akkor lehet kiállításod igazán kicsi galériákban, de ezekből szinte nem vezet út sehová. A zenében viszont egy egész hálózat működik, számos kiadó létezik, és világszerte rengeteg érdeklődő van, klubok fenntartói, a közönség, akik kíváncsiak arra, amit csinálsz, hallani akarják a zenédet. Szóval úgy érzem, hogy sokkal egészségesebb és pozitívabb a zene világa.

Azért annyira azért nem hiszem, hogy mindenki rózsásnak látja ezt a dolgot. Például én most meglepődtem, hogy az, akivel az interjút egyeztetni kellett, a Virgintől van?

Robert Lippok: Mi is meglepődtünk.

Valamit lehet, hogy nem tudok? Csak nem egy sublabel lett a City Slang a Virginnél?

Robert Lippok: Minket senki nem kérdezett meg változásról, úgy értem, hogy ez nem a mi problémánk.

Persze, de nem mondhatanám, hogy a Virgin egy független kiadó?

Robert Lippok: Nem, az EMI-hoz tartoznak, szóval, ami azt illeti, ők az ellenségek. Sokat hallgattam valamikor az EMI goodby című számot a Sex Pistolstól, és most meg hirtelen része vagyok, és őszintén, ez meglehetősen furcsa érzéssel tölt el.

De tényleg, hogy van ez?

Robert Lippok: Amennyire én tudom a helyzet az, hogy a City Slang főnöke, most egy sor másik kiadó képviselő kiadócsoport vezetője is lett. Szerződésük van egy sor különböző kiadóval, ilyen például a Source Franciaországból vagy a Grand Royal, és ide tartozik a City Slang is. Senki nem kérdezett meg minket erről. Igen, itt már beszélhetünk a pár nagy cég által uralt zeneiparról. Leszerződsz egy kiadóhoz, aztán azt eladják vagy egyesül egy másikkal, és hirtelen egy másik cégnél találod magad.

Hallottad a Mute-ot?

Robert Lippok: Nem, mi történt?

Én úgy tudom, lehet, hogy ez pletyka, hogy az EMI megvette őket.

Robert Lippok: Nem tudom, találkoztunk Daniel Millerrel két héttel ezelőtt, és azt hiszem, hogy valóban van valami kapcsolat a két cég között, és ha nem csal az emlékezetem a terjesztés megy az EMI-on keresztül.

(Közben csatlakozott hozzánk Stefan Schneider.)

Robert Lippok: Éppen azt mondja, hogy az EMI megvette a Mute-ot.

	Stefan Schneider

Nem tudom, én ezt hallottam, lehet, hogy csak pletyka, mindenesetre az új Nick Cave és Depeche Mode lemezeken már az EMI logója látható.

Stefan Schneider: Reméljük, nem igaz, hogy egy az egyben megvette őket az EMI. Daniel nekünk azt mondta, hogy csak a disztribúció megy a Virgin-en és az EMI-on keresztül. De ha lenne is valami abban, amit te mondasz, erről természetesen hallgatott.

Úgy hallottam, hogy nem egészen érdektelen város számotokra Budapest. Beszélnétek erről?

Stefan Schneider: Igen, fel fogunk lépni a jövő héten egy fesztiválon.

Ez igaz, többek közt ezért vagyok én most itt, és nagyon örülünk neki, de én a múltra gondoltam. Tavaly találkoztam a bátyáddal, aki a Tarwaterrel játszott itt, és ő beszélt arról, hogy volt bizonyos kapcsolatotok a várossal a nyolcvanas években.

Stefan Schneider: Ja, igen, igen ez a Ronald és Robert története.

Robert Lippok: Budapest az egyetlen hely volt keleten, ahol jó lemezeket lehetett venni. Egy fiatal punknak, a város igazán jó hely volt. Először akkor voltam Budapesten, amikor 16 éves voltam, és számos koncertet láttam olyan zenészekkel, akik saját készítésű elektromos hangszereken játszottak már akkor. Nagyon intenzív időszaka volt az életemnek az, amit ott töltöttem. Ronald, a bátyám például Budapesten látta először és utoljára a Kraftwerket élőben, azt hiszem 1981-ben. (Ronald éppen megérkezik Craig Willingham-gel) Éppen a budapesti Kraftwerk élményedről beszélek!

Ronald Lippok: Igen, az nagyszerű volt!

Szuper, most már mindenki itt van. 1999-ben láttalak benneteket Grazban és írtam is róla.

Stefan Schneider: Óóó, neeee.

Miért?

Stefan Schneider: Borzasztó, az egyik legrosszabb koncertünk volt.

Lehet, hogy ti így éreztétek, én élveztem, ha nem haragszotok.

Stefan Schneider: Szörnyű volt!

Hát akkor lehet, hogy így már tudom mit kezdjek azzal a mondattal, ami éppen a te szádból hangzott el, és éppen akartalak ezzel kapcsolatban kérdezni. Ahogy elkezdtetek játszani egyre többen lekucorodtak és ülve hallgatták a zenét, amire te egyszer csak az azt mondtad a mikrofonba, - akkor úgy gondoltam, viccesen és ironikusan - Das ist tanz musik!

Stefan Schneider: Igen, emlékszem.

Mi volt ez, provokáció, mivel azt gondolod, hogy a ti zenéltek tánczene és erre táncolni kell, vagy egyszerűen viccnek szántad?

Stefan Schneider: Nem ez kétségbeesés volt és nem provokáció. Nem igazán szeretem, ha játszunk és az emberek pedig leülnek.

Miért?

Stefan Schneider: Mert mindig az a benyomásom, hogy a hallgatók azt gondolják, hogy unalmas, amit csinálunk, sokkal jobban szeretem, ha a közönség áll és mozog egy kicsit a zenére. Az egész helyet teljesen katasztrofálisnak találtam. Fönt a hangzás rettenetes volt, olyannyira, hogy először életemben arra gondoltam, hogy el kellene hagynom színpadot. Szóltam a keverő embernek, hogy túl hangos, de semmi nem történt és úgy éreztem, hogy mi is borzalmasan játszunk. Egyszerűen nagyon kényelmetlenül éreztem magam. Ott voltak ezek Spexes újságírók Németországból, mert ez egyfajta Spex rendezvény volt, akik a bárban nagyképűsködtek, aztán a passzív közönség, az egész este egy nagy rendetlenségnek tűnt. Talán még az egyik New York-i koncertünk jelentett hasonló élményt, ezek voltak azok a fellépések, amikhez a legkellemetlenebb élmények fűződnek.

Nekem, mint hallgatónak, és én szintén ültem, ezzel szemben hihetetlen élmény volt.

Stefan Schneider: Úgy tűnt, hogy vagy az erősítés, vagy a mi játékunk miatt az emberek nem élvezték a zenét, mintha nem kapták volna meg azt, amire vártak.

Ezt hallva fel kellene készülnötök a budapesti koncertre, mert a közönség nagy része azt hiszem, hogy partikon nőtt fel, és nem igazán ismer benneteket. Sokaknak még az is meglepő lesz, hogy egy gitárt és dobfelszerelést látnak majd a színpadon.

Robert Lippok: De nálunk azért lesznek sokkolóbb fellépők is, például ott lesz Uli Troyer a Megotól, ahol azért a legtöbben tiszta zajjal dolgoznak. Vagy Scanner.

Nem tudom, Scanner tud nagyon funkys lenni, úgyhogy ő szerintem, be fogja lopni magát a szívekbe.

Stefan Schneider: Ott lesz Scanner is?

Robert Lippok: Igen, utánunk játszik.

Stefan Schneider: Akkor ez egy igazi electronic fesztivál. Paul [DJ Spooky] is jön?

Nem, ő nem.

Robert Lippok: Vladislav Delay? (nevetnek)

Ronald Lippok

Ronald Lippok: Nagyon várjuk ezt a fellépést.

Stefan Schneider: Sajnos, Craig nem tud jönni.

Miért, Budapest nem turné-állomás?

Robert Lippok: Nem, Bécs után, a jövő héten van három fellépésünk Angliában. Aztán Craig megy vissza New Yorkba, ahol két lemezboltot is visz, köztük az egyik legnagyobb független boltok egyikét. Emiatt csak a német, osztrák és angliai fellépésekre tudott időt szakítani.

A To Rococo Rot-on kívül mindannyian zenéltek még máshol is. Ami To Rococo Rot-ot illeti van-e valami közös zenei programotok?

Robert Lippok: Nincs semmiféle programunk, azon túl hogy együtt dolgozzunk. Amikor az új lemez felvételeit készítettük, akkor azonban mindannyian azt éreztük, hogy sikerült az eddigi lemezeknél erőteljesebben megfogalmaznunk, hogy milyen is az a To Rococo Rot hangzás. Ez persze nem leírható, de amikor valami máson, szólóban dolgozunk, akkor egészen világos, hogy ez nem a To Rococo Rot. A hangzás és a struktúra felismerhető, beazonosítható. Programunk nincs, nem konceptuális művészetet folytatunk, de természetesen van egy célunk, amit el akarunk érni.

Úgy tűnik számomra, hogy egy komoly "szerelmi kapcsolat" alakult ki köztetek és i-sound között.

Stefan Schneider: Igen, valóban, ez egy "szerelmi viszony". (nevetnek)

Arra kérnélek, hogy beszéljetek az első találkozásról, mondjátok el, mi fogott meg benneteket a másik zenéjében?

Stefan Schneider: Amikor Craig DJ szettjét először hallottam, nagyon intenzívnek és átfogónak találtam. Utána, hirtelen minden más zenéből hiányoltam valamit. Szóval igazán nagy hatással volt rám, befolyásolta azt, ahogyan a zenét, mások zenéjét hallgatom. Az ő zenéje valóban egy kísérleti zenei élmény, ami továbblépési lehetőséget mutat.

Ronald Lippok: Nem tudom, hogy ismered-e találkozásunk történetét. New Yorkban egy kluban léptünk fel több más zenekarral és az i-sound a koncertek közt játszott, és hát elementáris volt. Mi eddig úgy gondoltuk, hogy a To Rococo Rot mellé egy Leftfield-szerű lassú, gitáros rockzenekar passzol. És ezzel szemben Craig programja egyáltalán nem ilyen, hihetetlenül erőteljes, amit csinál. Mindannyiunkat lenyűgözött és arra gondoltunk, hogy mindenféleképpen kellene csinálnunk együtt valamit. Másnap egy lemezboltban adtunk egy koncertet, ahol meglepetésünkre újra ő volt a DJ. Megbeszéltünk, hogy eljön hozzánk Berlinbe, de először nem gondoltuk, hogy egy egész lemezt készítünk közösen. Végül azonban egy ponton nyilvánvalóvá vált, hogy ebből közös To Rococ Rot / i-sound lemez születik. Azt gondolom, ha meghallgatod a lemezt, hallhatod majd, hogy mi az i-sound hatás.

Robert Lippok: Hogy mi a gyümölcse a szerelmi kapcsolatnak.

	Craig Willingham

És te, Craig, mondanál pár szót? Ismerted őket, a zenéjüket korábban?

Craig Willingham: Azt hiszem az egyetlen lemezük, amit ismertem, mert nálunk is megjelent az Emperor Johnsnál az a Velucio volt. A többit nem hallottam, de abban az időben rengeteg jó és érdekes anyag jött ki, és ezek között a To Rococo Rot neve mindig felmerült. Szóval a Velucio része volt annak az új és izgalmas zenei hullámnak, ami nagyon megragadott. Ami a hatást illeti, azt hiszem, az igen komoly volt. A zenekarral való együttdolgozás lehetőséget adott arra, hogy tanuljak és hogy mást csinálhassak. Lehetőséget teremtett arra, hogy új utakat, zenei területeket fedezzek fel, ez az, ami mindig is érdekelt. De soha sem voltam benne biztos, hogy én egyedül tudom a legjobb utat, azt, hogyan valósítsam meg, járjam be ezt az utat. Úgy gondolom, a zenekarral való együttdolgozás lehetővé tette, hogy többet tudjak meg arról, amit a zenével el akarok érni. Perspektívát adott a különböző hangok tekintetében, a zene komponálási és hangzserelési módszerekkel kapcsolatban.

Dolgoztál más zenekarokkal is?

Craig Willingham: Igen, van egy Roots and Wires nevű projekt, ők svájciak, és meg is jelent egy lemezünk az improvizációs zenéket kiadó Intactnál. Dolgoztam Arto Lindsay utolsó szóló lemezének két számán, és egy angol DJ-vel Scud-dal. Valamint pár hónappal ezelőtt egy másik berlini barátommal készítettünk egy felvételt az én kiadómnak Aerosmith néven. És sokat improvizálok, gyakran játszom együtt másokkal az avantgárd, szabad zenei oldalról.

Mi a kapcsolatotok a pophoz? Nekem ugyanis az első lemezekkel kapcsolatban mindenféleképpen az volt az érzésem, hogy amit csináltok az egyfajta popzene.

Stefan Schneider: Számunkra az izgalmasabb pop, vagyis a populáris zene annyiban érdekes, hogy hozzáférhető, nem egy nehezen kezelhető avantgárd dolog. Olyan, ami nyitott, van valami kapcsolódási pontja a mindennapi élethez, és meg is van a helye abban. Ebben az értelemben érzékenyek vagyunk a popra, ami körülöttünk van és elérhető. De nem gondolom, hogy a pophoz, mint retró jelenséghez vagy annak vacak vonulatához közünk lenne. Számos megközelítési útja van, annak, ahogyan a pophoz viszonyulni lehet, vagy kezelni, mint jelenséget, azt hiszem az egyik az, ahogyan mi csináljuk.

Ez a retró dolog érdekes. Részt vettem egy beszélgetésen a múlt héten, ahol az a kijelentés hangzott el többek szájából, hogy a 80-as évek óta nem született új zene. Vitatkoznátok ezzel?

Stefan Schneider: Ez egy kicsit nevetséges, és azt hiszem elég gyakori kijelentés idősebb zenészektől, akik mindenféle interjúkban arról beszélnek, hogy már nem hallgatnak semmi ma születő zenét, és hogy semmi új nem történt azóta, hogy ők népszerűk voltak. Nemrég beszéltem erről az egyik Neu! taggal, aki a hetvenes években zenéltek, a mai zenéről. És amikor előjöttek a különféle új műfajok például a HipHop, erre azt mondta: igen, ezt mi már régen kitaláltuk; aztán a technoról: igen, hallottam, alapjában ez az, amit mi a 70-es években csináltunk. Én ezeket a kijelentéseket tényleg nevetségesnek tartom. Persze, érthető is, az egyes zenei évtizedek, egyre ismétlődnek, és ezek újra és újra felfrissítik a zenei életet. Ezt látva úgy tűnhet, semmi egetrengető nem történik.

Craig, te csinálod az új dolgot, DJskedsz, (már ha ez valóban új) te hogyan látod ezt?

Craig Willingham: Én is úgy vélem, hogy ez egy nevetséges kijelentés. Ha csak a legnyilvánvalóbb példát veszed a drum and basst, nagy biztonsággal kijelentheted, hogy semmi ilyesmi nem történt korábban a zenében, a masszív dobok, de ha a használt hangok természetét vagy azok elrendezését veszed, azok olyanok, hogy élőben előadhatatlanok, viszont az elérhető technika segítségével megvalósíthatóak. Talán csak arra utal ez a kijelentés, hogy minden egy korábbi zenei eredmény precedens hatására jön létre, ami igaz is. Szóval akár az is igaz lehet, hogy semmi új nem történt a 80-as évek óta, de a 80-as években sem történt semmi a 30-as évekhez képest, úgy értem találhatsz szalagmanipulációs kísérleteket, különös elektroakusztikus felvételeket, bizarr korai elektronikus hangszereket, amik nagyon különös hangokat teremtettek, és amik aztán népszerűek lettek a 60-as 70-es évek avatgárdjában. Szóval a történet nem is annyira az új hangok teremtéséről szól talán, hanem valamennyire arról, hogy képesek legyünk felidézni a múltat, ugyanakkor mai, kortárs zenét készítsünk. Számomra ez azt jelenti, hogy olyasmit csináljak, aminek van valami történeti jellege, de egyben előre mutató gondolkodást is képvisel. És ebben a perspektívában gondolkodva rengeteg zene van még, ami nem született meg eddig, akár a 70-es évektől a mai napig.

Mi a legizgalmasabb mai zenei történés számotokra?

Ronald Lippok: Ez egy nagyon általános kérdés.

Robert Lippok: Számomra az egyik az experimentális, a digitális experimentális zene - mondjuk, mint a Mego - kapcsolata a hétköznapibb műfajokhoz például a dzsesszhez. Azt hiszem számos izgalmas próbálkozás van ezen a területen számomra rengeteg ilyen lenyűgöző zene született, például Fennesztől, aki a Fennesz Plays lemezen az experimentális digitális zenét gitár hangokkal ötvözte, és nem valami eklektikus dolog született, hanem egy teljesen új zene, ami engem nagyon izgat jelenleg.

Stefan Schneider: Én is általában nagyon lelkes tudok lenni, ha valami olyat hallok, ami megnyit valamit az emberben, különböző utakat mutat, megváltozatja a korábbi hozzáállásodat a zenéhez, azt, ahogyan eddig gondolkodtál, azt, hogy miről is szóljon a zene.

Mondtam a barátomnak, aki kölcsön adta a minidiscet, hogy majd veletek találkozom. Tőle tudom, hogy a Future Musicban az új lemezetek kilenc pontot kapott. És azt is tőle tudom, hogy senki nem kap tizet, és kilencet is csak nagyon kevesen. Mit gondoltok, milyenek a reakciók a lemezzel kapcsolatban?

Craig Willingham: Amerikában nagyon pozitívan írnak róla, de egészen őszintén, nem igazán tulajdonítok túl nagy jelentőséget ezeknek a dolgoknak. Egyébként úgy tűnik, hogy nagy az érdeklődés sokan kíváncsiak arra, hogy hogyan alakult ezzel az új lemezzel a To Rococo Rot zenéje. A kedvenc lemezeim azok, amelyeket újra és újra meg akarok hallgatni, amiket nem a klasszikus értelemben szeretek, amelyek automatikusan letaglózóak, hanem azok, amikről tudom, hogy jók, és mint hallgató ki kell velük kapcsolatban alakítanom egy saját érzékenységet, személyes viszonyt. Abban bízom, hogy ez az új lemez is ilyen, és az emberek ezért fogják szeretni.

Craig Willingham: Egyébként mi ez a Future Music?

Ez egy főleg hangszerekkel foglalkozó, azokat bemutató szaklap. Fogalmam sincs miért hívják Future Musicnak, nem hiszem, hogy a modern technika egyenlő lenne az új zenével.

Stefan Schneider: Nem, szerintem sem ilyen egyszerű a dolog. Nagyon modern berendezésekkel is lehet nagyon konzervatív zenét készíteni. És viszont.

Mindenesetre, annak ellenére, hogy ez egy hirdetési újság tulajdonképpen, valamilyen rejtélyes szempont alapján írnak bizonyos lemezekről is.

Craig Willingham: Ez valami osztrák lap?

Nem, nem, azt hiszem angol. Craig, te milyen hangszert használsz?

Stefan Schneider: Valami fadobozt, amiben rejtélyes kütyük vannak. (nevetnek)

Craig Willingham: Igen, az igazság az, hogy több eszközt használok. Ha zenét írok, akkor leginkább, mondhatni kizárólag, számítógéppel dolgozom. Koncerten használok egy microszintetizátort, amibe saját hangjaimat vittem fel, aztán egy effektet és lemezjátszókat. De ez utóbbiakat egyre kevesebbet használom. A lemezen is csak egy felvételen hallható lemezjátszó. Ha zenét kell készíteni, akkor inkább mással dolgozom.

Hogyan fogjátok Craig játékát pótolni Budapesten?

Ronald Lippok: Ez egy jó kérdés. Nem tudjuk helyettesíteni. Minden valószínűség szerint lesz egy űr a zenében. A turnét együtt kezdtük el és csak együtt játszottuk még ezeket a számokat. Nem hiszem, hogy tudjuk helyettesíteni.