Beszélgetés Yves Poliart-ral, a Brusseles 2000 keretében, október utolsó hétvégéjén megrendezett AcoustiCon fő szervezőjével.

A plakátotokon és a promóciós anyagokon, a sorozat az építészet és a zene kapcsolatáról szól? Miért éppen ezt az épületet választottad, talán korábban szerveztetek már itt valamit?

Yves Poliart: Nem. Az egész ötlet akkor jött, amikor Aube „Pages from The Book” című lemezét hallgattam. A lemez a Bibliára épül, minden hang a könyvet lapozva lett felvéve, és ezekből komponálta a lemezt Aube. Sajnos tegnap nem játszott ebből a lemezből, mivel csak egy hangforrást akart használni, egy defektes analóg szintit. Az eredeti terv szerint a város különböző helyszínein szerettük volna megtartani a rendezvényeket, de költségvetési okok miatt ezt nem tudtuk kivitelezni.

Ez azt jelenti, hogy a város nem volt elég támogató?

YP: Nem, egyáltalán nem. Nagyon nagyvonalúak voltak, de az AcoustiCon több projektből áll, a koncertek csak az egyik, az utolsó etap. Amikor először meglátogattam ezt az épületet, teljesen üres volt...

Tehát csak nevében könyvtár, valójában nem üzemel?

YP: Nem, már régóta nem működik. Szóval, amikor először megláttam, arra gondoltam, hogy megváltoztatom a projektet és ezt az épületet helyezem a középpontba. Valahogy úgy, hogy ez a hely adja a zenének a keretet. Kezdetektől elektronikus zenében gondolkodtam, de széles spektrumban Ikeda-tól Bernard Günter-ig. Mindannyian elektronikus zenét készítenek, de teljesen különböző módon, és ennek a kerete az épület. Az állandó. Amikor ez előző héten Thomas Brinkmann megérkezett, nagyon, de nagyon mérges volt, mert ő igazi technót akart játszani. Megpróbáltuk de nem tudtunk neki 100 decibellel szolgálni, és erre ő kikelt magából, hogy akkor nem tud fellépni. Kijelentette, hogy ez az egész szar. Aztán egy hosszú beszélgetés során támadt egy ötlete. Bekötött két lemezjátszót, egy keverőt és egy effektet és ezekkel improvizálva fantasztikus zenét adott azon az este. A lemezekről csupa statikusnak tetsző rész vett le és készített néhány ritmikus jelet. Nagyon különös volt ez a zene, és mind a közönség, mind Brinkmann nagyon elégedett volt a koncert után.

Ő volt az egyetlen, akinek nem tetszettek a körülmények, az épület adottságai?

YP: Igen.

Viszont nagyon is a projekt elgondolásának mentén dolgozott, amikor a változtathatatlan körülmények és a tér miatt, itt helyben módosította az eredeti, a hely történetiségéhez nem kapcsolódó elképzelését.

YP: Pontosan. Ezért vagyok boldog, mert ez volt a célom. Mert azt akartam, hogy olyan legyen, mint az a régi Kurosawa film, amiben több szemtanú beszéli el azt, amit az erdőben látott. Egy nő megerőszakolását. Mindannyian látták mi történt, de máshogyan mesélték el. Erről szól ez a projekt is, a helyről mesélnek ezek a zenék.

Például Ikeda szintén nagyszerű volt. Az ő zenéjéhez kiváló volt a kiépített hangosítás, mert nyolc csatornát használt. Mások zenéjének, például John Wall-nak és John Butcher-nek csak egy másik változat volt. Megvannak a koncertek DAT felvételei, és vissza tudom hallgatni. John Wall sokkal poétikusabb volt mint egyébként, mert CD-je és a elektroakusztikus darabok között, amiket itt csinált, valamiféle interferencia keletkezett, plusz még kontrabasszust is létrehozott ütősök segítségével. Organikus és digitális volt egyben.

A fellépők közül ismerte valaki az épületet korábbról?

YP: Nem, de készítettünk egy CD-ROM-ot, amin képek láthatóak a könyvtárról. Szóval Brinkmann is megkapta ezt, de szerintem, ő nem nézte meg.

A rendezvényt támogatta egy akusztikával foglalkozó kutatóintézet. Van valami közöd ehhez?

YP: Nincs. Ez egy különös történet. Beszéltem Dimitri-jel, aki régi ismerősöm, arról, hogy nagyon jó erősítést szeretnék. Ő egyébként az egyik legismertebb elektroakusztikával foglalkozó zeneszerző Belgiumban. Az ő ötlete volt, hogy keressük meg az egyik ismerősét Liege-ben, aki hangfalakat épít stúdióknak. Az ember egyből igent mondott, és ingyen ide adta a hangfalakat, mi több, el is jött és ő állított be mindent, még egy papírt sem kért, hogy itt hagyott ennyi cuccot. El is jött Ikeda fellépésére és nagyon tetszett neki, habár ez nem a fajta zene, amit ő hallgat. Teljesen elégett volt a hangzással és a körülményekkel, annak ellenére, hogy a beálláskor leégettünk két szubbasszusát. Felhívtuk, hogy mi történt, s csak annyit mondott, oké, jövök és kicserélem őket.

Ki szervezte a rendezvényeket?

YP: Minden a Brusseles 2000 kulturális sorozat keretében került megrendezésre. A kormány, a megye és a város támogatta. A Brusseles 2000 irodájából kerestek meg, hogy nincs-e kedvem rendezni valami érdekes dolgot a sorozat keretében. Akkor beszéltünk egy másik projektemről a Recycling Soundról és erről a mostaniról a AcoustiCon-ról.

Mivel foglalkoztál korábban, hogy téged keresnek és nem neked kell őket megkörnyékezni?

YP: Egy kultúrházban dolgoztam 10 évig, ahol hasonló dolgokat szerveztem, majd a Mediatek-ben voltam, ami egy zenei könyvtár.

Mit gyűjtenek?

YP: Mindent. Én a rock szekcióért voltam felelős, de a rock alatt szerepel Aube, Throbbing Gristle vagy akár Bernard Günter is (nevet).

Különös, nem?

YP: Ebben a fajta struktúrában speciálisan kell kategorizálni. Számomra világos, hogy Bernard Günter munkái egyértelműen a modern klasszikusok alá tartoznak. De az, aki a klasszikusokért volt felelős, úgy gondolta, hogy nem teljesen ortodox, akadémikus. Sajnos, egyszerűen nincs meg ennek a zenének a helye. Rock és kész. Maximum experimentál.

A személyes érdeklődésed miatt van az, hogy elektronikus zenével vagy elektroakusztikus zenével foglalkozó művészeket hívtál meg? Vagy a hely miatt?

YP: Is-is. Azt gondoltam, hogy ez a fajta zene működhet ezzel a térrel. Itt nincs show, nincs mit látni, csak a magadat tudod feloldani a hangban. Ez minden. Ezért választottam elektronikus zenét. Habár lehet, hogy hülyeség elektronikus zenét egy Art Deco épületbe helyezni. Számomra nem a stílus érdekes, sokkal inkább az épület lelke. Véget akartam vetni annak, hogy ezt a fajta zenét bunkerben hallgassák az emberek. Mert, ha elmész egy ilyen koncertre, azok tényleg egyfajta bunkerben kerülnek megrendezésre, és én a zenét el szerettem volna vonatkoztatni, új kontextusba szerettem volna helyezni. És nagyon meglepett, hogy akik eljöttek a zenére összpontosítottak. Nincs büfé, nincs cigaretta és ivás. A zen érintését lehet érezni.

Tudatos volt vagy sem, remek választás egy könyvtár, mert már önmagában puha járásra és suttogásra nevelte, készteti az embert.

YP: Igen, és viasz illata, ami a történelem része... Egyébként nagyon érdekes magának a parknak is a története, ahol a könyvtár található. Állatkertnek épült a század elején, és eredetileg nem is könyvtár volt, hanem egyfajta dekadens rendezvényház a gazdagok számára, később alakítottak itt ki könyvtárt, majd végül a szociológiai intézet került ide.

Dokumentáljátok a rendezvényeket? Fényképek nem igen készülhetnek, mert sötét van, de felvételek készülnek-e, ha igen, van-e valamilyen tervetek ezekkel?

YP: Igen, felvesszük őket és egy Lowlands nevű antwerpeni kiadó, amelyik egyébként is kiad sorozatokat (és már meg is jelentették egy korábbi projektemet az Audio Incidents-t) fogja megjelentetni. Az Audio Incidents tulajdonképpen mikro koncertek voltak, olyanok részvételével, akik addig nem ismerték egymást. Összehoztunk párokat olyanokat, mint Thomas Köner, Mika Vanio és Christian Fennesz. Volt, ami működött és volt, ami nem. Egy másik ingyenes fesztivál, a Small Changes Brüsszel belvárosában zajlott nyáron. Egyhetes workshopot rendeztünk a lemezjátszóval történő zenélésről Otomo Yoshihide vezetésével. Improvizatív volt. Egész héten keresztül csak tanítottak, hogyan kell zenélni a lemezjátszókkal, a tűkről, a preparált tűkről beszéltek 10-12 hallgatóknak. Majd végül egy hihetetlen intenzív koncertet adtak. Ezek jelentek meg a Lowlands alá tartozó Audioview kiadónál.

Úgy gondolod, hogy van bizonyos hagyománya itt Belgiumban az innovatív zenének, hiszen számos ismert kiadó van itt? Például a Kraak, a Subrosa, vagy régebben a Laylah.

YP: Nem gondolom, egyáltalán. Máshol sokkal több minden történik, sokkal több kiadó létezik más országokban. Érdekes a vallon és flamand megosztottság. Én vallon vagyok, és a szervezők többsége is, ám az ilyesfajta projektek iránt a francia rész, a vallonok nem érdeklődnek. Vallon lapok nem írnak róla csakis a flamandok. Pedig szeretem az együttműködést. A flamandok nyitottabbak a világra, de ennek megvan a magyarázata. Minimum négy nyelvet beszélnek, míg mi jóformán csak a franciát.

Mi az, ami téged arra hajt, hogy ilyen projekteket csinálj?

YP: A zene egyre nagyobb teret kap a múzeumokban. Mika Vainio például készített egy installációt a párizsi Modern Művészetek Múzeumában. De úgy viselkedett mind a Panasonic-kal. Ivott és rock and roll volt. Különös volt. Ugyan ez a helyzet Ikedával. Számomra világos, hogy a techno a jövő rockzenéje. Ez logikus. Számomra a rock a tolvajok zenéje, a bluesból és máshonnan lopkodtak. Szeretnék is egy projektet a múzeumok és zene köré építeni...

Még valamit szeretnék mondani. Alapvetően nem igazán érdekelnek a koncertek. Unom ezeket. Túlontúl sok koncertet láttam már. A legtöbb esetben a zenekar eljött, lenyomta a szokásos műsorát, a közönség ott volt, ittak, ismerkedtek, barátkoztak, de a zenével nem volt kapcsolatuk. Én az AcoustiCon-nal egy történetet szerettem volna elmondani szavak nélkül, hangokkal. Ezek nem is igazi koncertek. Koncertek egy bizonyos kontextusban. Nem zenevásárlásról van csupán szó, egy szorosabb kapcsolatot szeretnék a hang és a közönség közt. Azt hiszem működik.

Csináltam egy koncertet a Kronos Quartettnek. Az nagyon érdekes, hogy a burzsoázia jelent meg, akik úgy viselkedtek mind a rockerek, ugyan úgy. A koncert remek volt, de amikor az azt követő beszélgetésekbe belehallgattam...az borzalom volt. Ha elég gazdag vagy megteheted, hogy a meghallgasd a Kronos Quartettet. Nem a Panasonicot, hanem a Kronos Quarettet. Ez a te helyed a társadalomban. Unom ezt.