Hét évvel ezelőtt, 1995 nyarán rendeztük meg először a Szünetjel Fesztivált, amelyre 1995 decemberétől kezdve minden év utolsó hónapjában a MU Színház szervezésében kerül sor. Az akkori anyagi és szellemi lehetőségeinket maximálisan figyelembe véve egy olyan fesztivál létrehozására törekedtünk, melynek elsődleges feladata az volt, hogy a kortárs magyar zene széles palettáját megjelenítse, valamint a fiatal és tehetséges, kezdő hazai muzsikusok számára is alkalmat biztosítson arra, hogy nagyobb nyilvánosság előtt is bemutatkozhassanak. A rendezvény zenei tematikájának fókuszában már akkor is a kísérletező kedvű, experimentális és improvizatív zene állt. Az évek folyamán a mai „független” kortárs zene (Angliától Svájcon, Spanyolországon, Csehországon, Japánon, Lengyelországon, Dánián, Ausztrián és Svédországon keresztül Németországig) több meghatározó személyisége is résztvevője volt a fesztiválnak (többek között: az AMM trió, a Voice Crack+Günter Müller trió, Krzysztof Knittel, Marek Cho3oniewski, Victor Nubla, Roger Turner, Tim Hodgkinson, Paul Lovens, Dorothea Schürch, Mats Gustafsson, Raymond Strid, Martin Klapper, Alexander Frangenheim, Phil Durrant, Phil Minton, John Edwards, Peter Cusack, Stewart Jones, Alan Tomlinson, Franz Hautzinger, Asmus Tietchens, Achim Wollscheid, Wolfgang Fuchs, Johannes Bauer, Birgit Ulher, John Russel, Pat Thomas, Rhodri Davies, Tenko Ueno stb.). Ezzel párhuzamosan változtak a céljaink, feladataink. Alapvetően három lényeges szempontot vettünk figyelembe: egyrészt megismertetni a honi érdeklődő közönséget az európai improvizatív kortárs zene fontosabb áramlataival; másrészt azáltal, hogy a magyar zenészek a világ élvonalába tartozó, a nyugati zenei gondolkodást meghatározó egyéniségekkel dolgozhattak együtt, nagymértékben hozzájárult fejlődésükhöz, az európai zenei életbe való integrációjukhoz; harmadrészt a délelőtti, neves művészek által tartott workshopokon, előadásokon amatőr, illetve más zenei identitású muzsikusok is betekintést kaphattak a improvizatív kortárs zene műhelytitkaiba.

Az eddig hét alkalommal - legutóbb 2000. december 1-2. között - megrendezett fesztivál tapasztalatait figyelembe véve, valamint az évek alatt a szervezőkben - elsősorban alkotói és teoretikusi tevékenységükből származó - felhalmozódott ismeretanyag birtokában a rendezvénysorozat koncepcióját újrafogalmaztuk, és a 2000. évtől már ennek jegyében kívántuk fesztiválunkat megvalósítani, amely szemléletmódot a 2001. évben is követünk. Továbbra is foglalkozunk az improvizációval úgy, hogy olyan művészeket látunk vendégül, akik az improvizációs nyelvet is felhasználva hoznak létre konceptuálisabb zeneművészeti produkciókat. E művészek alkotómunkája a legmodernebb zenei tapasztalatokon, a konkrét zenén, a minimalizmuson, a konceptuális látásmódon és az új médiumok kreatív használatán alapulnak. Ezen szemléletmódokon alapuló alkotói magatartások, látásmódok, a művészetről való friss és adekvát gondolkodás - szándékaink szerint - kifejezetten inspiráló hatással lehetnek a hazai zene- és intermediális művészeti életre. Terveink között szerepel: a VIII. Szünetjel Nemzetközi Experimentális Zenei Fesztiválra meghívott vendégek által készített művek, közös felvételek CD-n való megjelentetése valamint egy, a Kapotte Muziek által vezetett workshop megrendezése. A fesztiválhoz kapcsolódóan a MAMŰ Galériában pedig Marc Behrens legújabb videóműveiből mutatunk be néhányat.

Meghívottjaink 2001-re: Don Ritter (USA/Kanada), Jozef Cseres (Szlovákia), Thomas Köner (Németország), Marc Behrens (Németország), izo-fr trió (Kovács Zsolt-Sőrés Zsolt-Tóth Pál (Én)) (Magyarország), R. R. Habarc (Magyarország), Elisabeth Schimana-Seppo Gründler-Elisabeth Kopf (Ausztria), Kapotte Muziek trió (Peter Duimelinks-Roel Meelkop-Frans de Waard) (Hollandia).

Experimentalitás, szituációteremtés

A magyar közönségnek a nemzetközi kortárs zene új útjait bemutató fesztiválunk nevében ebben az évben jelenik meg először az „experimentális” jelző az „improvizatív” helyett. Nem pusztán frazeológiai-jelentéstani eltérésről, a jelzők kicseréléséről van szó: a szervezők hosszú évek kollektív tanulási és megismerési folyamatainak, alkotói attitűdbeli változásainak eredménye az, hogy fesztiválunk a 21. század küszöbén immár a VIII. Szünetjel Nemzetközi Experimentális Zenei Fesztivál nevet viselheti. Experimentalitás: ez a szó a természettudomány és a technológia sajátja, s látszólag semmilyen ésszerű kapcsolata nincsen a művészeti esztétikával. A szó eredeti jelentése kísérletezés, tesztelés, míg a kortárs művészet releváns fogalmai ezzel szemben: konceptualitás, akció és folyamat. Észre kell vennünk azonban, hogy a művészet úgy metaforizál, hogy a tudományágak béklyói közé be nem szorított humán érzékelés és intellektualitás, a tudományos egzaktság felől nézve „pongyolának” tűnő spontán-kulturális asszociációs hálózati kereszteződésekben hoz létre szokatlannak tűnő fogalmi kapcsolatokat és magatartásformákat a látszólag teljesen idegen kulturális territóriumok között. A magatartásforma pedig majdnem művészet: egy következetesen végiggondolt szituáció része. „A Mű szituációt teremt” - írja Achim Wollscheid - vagyis a Mű kontextusokat hoz létre, látszólag homlokegyenest különböző területek között teremt eddig ismeretlen kapcsolatokat azért, hogy aztán ezeket a szituációkat a saját életünk élményei alapján önmagunk legbelsőbb, intim részeiként ismerjük fel. A szituációteremtés a rendszerépítésre mint esztétikai habitusra utal: egy átfogó, teljes szisztéma létrejöttére, szemben a struktúraépítéssel, amely egy konstruált magra enged következtetni, kevesebb teret engedve annak, hogy a művészet szituációkat hozzon létre, és egyúttal reagáljon is azokra. Hiszen - újfent Achim Wollscheidet idézve - „a művész feladata kielemezni a kritikus pontokat egy adott feltételrendszeren belül, más szavakkal: kibogozni a kondíciók szőtte hálózatot.” Ez az a pont, amelyet oly sokan az improvizáció esztétikájáról szólva a döntéshelyzetek mérlegelésének neveznek. Egyetlen pillanatban egyetlen döntés lehetséges/az egyetlen döntés mögött pedig a meg nem valósult döntések hosszú sorozata... A mai elektroakusztikus improvizatív, elektronikus és konkrét zene, a plunderfónia (összelopkodott zenék) alkotói gyakorlata mögött is ez a megélt tapasztalat áll: „Ha egy megjelenítést azzal az elképzeléssel hoztak létre, hogy egy hangzásnak csak egyetlen jelentést adunk egy adott környezeten belül és nem társul hozzá az a nyilvánvaló szándék, hogy zeneként fogjuk fel, akkor nem is tekinthetjük zenei kifejezésnek.” - írja Minoru Sato, a sound art (hangzásművészet) egyik japán mestere, aki a radikális intermédia-művészeti események helyszínéül szolgáló Kawasaki City Múzeum igazgatója Japánban. Hisszük, hogy már régen nem a zörejhangok és a szabályos rezgésű ún. zenei hangok, improvizáció és kompozíció, vagy éppen „komprovizáció” és hagyományos zenei műfajok, az elektronikus és az akusztikus hangzások paradoxonjainak a megoldási lehetőségeiről van szó, hanem inkább arról, hogy megtapasztaljuk, a szituációk létrehozása és a különböző irányból érkező zenei hanganalízisek, természetes emberi technológiák igazibbnak tűnő létparadoxonjait megéljük, hozzánk őszintén szóló művészetként „fizikailag” érezzük, értékeljük és egyúttal alá is vessük őket a művészi experimentalitás feltáró tesztsorozatainak. Erre az egyedülálló, döbbenetesen absztrakt-érzéki, intellektuális felfedező kalandra invitáljuk most fesztiválunk régi és új, a friss szemléletű alkotások számára mindig is nyitott közönségét.

Sőrés Zsolt

Elisabeth Schimana - Seppo Gründler - Elisabeth Kopf (Ausztria): Die Große Partitur

A Die Große Partitur alapstruktúrája:
Elisabeth Schimana és Seppo Gründler: az anyag megalkotása, rögzítés, szabályozás;
Számítógép: adatgyűjtés, analízis, egységbe foglalás;
Elisabeth Schimana: ének, theremin, analóg és digitális eszközök;
Seppo Gründler: gitár, analóg és digitális eszközök.

A művészek írják legújabb munkájukról: „A Die Große Partitur tartalmán hét városban dolgozunk. Az egyes városokban készített anyagokat egyórás koncerteken mutatjuk be, az alapstruktúra felhasználásával. A hetedik és egyben utolsó koncert során az összes anyag egy hétórás opussá válik.”

A Die Große Partitur projekthez harmadikként Elisabeth Kopf vizuális művész csatlakozott.

A mindvégig „megalkotás alatt álló mű” időközben komplex zenei hálózattá alakult: projektjük „időbeni bővülésével”, tehát koncertről koncertre, óráról órára valós és nem-valós időbeni együttműködés céljából újabb és újabb muzsikusokat és művészeket vonnak be a világ különböző tájairól, hogy együtt formálják tovább a Die Große Partiturt. Közös munkájuk Budapesten kerül először bemutatásra. A budapesti „világpremier” után indul a Die Große Partitur tovább többek között New Yorkba, Moszkvába, Berlinbe, Teheránba.

Thomas Köner (Németország): Daikan

A dortmundi Zeneakadémián tanult és az arnhemi CEM-Stúdióban tanulmányozta az elektronikus zenét. 1994-ig filmes hangmérnökként dolgozott. Thomas Köner új performansza, a Daikan, egy folyamatban lévő mű. A montreali New Film, New Media Fesztiválon a Daikant az Új Média Díj 2000-rel tüntették ki. A Daikan egy folytonosan változó kompozíció, mely elsötétített teremben kerül előadásra. A projekt fő célja az érzékelés határán lévő változások és transzformációk élménye. A Daikan átélésével a tudat a lebegő illúzió állapotát hozza létre. A kompozíció koncepciója/a hangok mozgása a lassúság intenzív benyomását kelti, a darab időben és térben is feltárul. A hangzás és a hangszín rétegeinek lassú és állandó változása lehetővé teszi a kompozíció érzékelését, mely áthatol a sötétségen és átalakul a térben.

A Daikan ösztönzője, hogy az emberekkel mély és jellegzetes módon megossza az idő, a hang, a zene és a mozgás e vízióját.

A hallgatónak a hang jelenlétének érzéki és szellemi megértését kellene elérnie. Egy olyan jelenlétét, amely nem vonatkozik semmire, és nemcsak lehetővé tesz, hanem ösztönöz egy teljes tudatosságot. „A hangzás rétegeinek lassú és állandó változása egy olyan zenét alkotnak majd, mely különböző hangszíneken és térbeli megjelenéseken halad át: a hang keletkezése a csendben - a hangok koordinátái a térben - eltűnésük az ürességben.” (Thomas Köner)

R. R. Habarc (Magyarország)

Szónikus értékmentő és értékteremtő: 21. századi „csináld magad” úttörőként egyszerre viszi CD-R kiadóját, az Avultot és készíti öntörvényű felvételeit. Az indusztriális, pszichedelikus rockhagyományokból induló R. R. Habarc munkái - az előbbiekből mind a mai napig valamit átmentő, megőrző - kötöttségek és határok nélküli szabadzenék, amelyekben megfér egymás mellett az intellektuális humor, az abszurd, a szürreális és a nagyon is reális. Sajátosan dongó, zsibongó, dobokat nélkülöző belső ritmussal rendelkező, mániákus anyagai hangzó élménytúrák az ipari és a konkrét zene határán, egyenlő távolságra a komoly és a kevéssé komolyan vehető műfajoktól. Becsavarodott zenéje akarva-akaratlanul provokál, kihívást jelentenek a hallgatónak, munkái szélsőséges indulatokat keltenek. Feszíti a húrt! Kell ennél több?!

Kapotte Muziek (Hollandia)

A Kapotte Muziekot Frans de Waard hozta létre 1984-ben. Zenei technikája - a second hand zenei anyag használata és újrafeldolgozása a végtelenségig - hamar a Kapotte Muziek tevékenységének a lényege lett. 1993 elején egy amerikai turné terve egy másik holland elektroakusztikus együttes, a THU20 tagjával, Peter Duimelinksszel való szoros együttműködést eredményezett. A 16 koncert, amelyek helyszínei között egyaránt voltak kis klubok, üzletek és egy rádióállomás is, annyira sikeres volt, hogy a tagok a további, jövőbeni koncertezés mellett döntöttek. A formációhoz 1995 májusában csatlakozott egy harmadik zenész, Roel Meelkop (szintén a THU20 tagja), és vele immár trióvá kiegészülve a Kapotte Muziek több európai koncertet adott (Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Belgiumban és Csehországban). A Kapotte Muziek továbbra is létezik, mint Frans de Waard stúdióprojektje. Koncertjeiken az együttes a minimálisan felhasznált akusztikus hangot maximális mértékben vizsgálja. Az összes hang elavult anyagokból származik, melyeket tevékenységük során találtak. Minden egyes koncertet egy „ócskaságkeresés” előz meg azért, hogy új hangforrásokhoz jussanak hozzá. Használtak már fémet (a nagyon kis daraboktól a nagyon nagy méretűig), fát, papírt, műanyagot, üveget, köveket stb. Minden tárgy hangtulajdonságait alaposan felderítik, miközben mikrofonnal vagy kontaktmikrofonnal felerősítik őket. Továbbá ezeket a hangokat a koncert során előre rögzített akusztikus, környezeti és elektronikus hangokkal keverik.

Jozef Cseres (Szlovákia)

Zene- és vizuális művészetesztétikát valamint filozófiát tanít a pozsonyi Comenius Egyetemen és a brünni Képzőművészeti és Bölcsészettudományi Karon. Kutatásának és elméleti érdeklődésének középpontjában a zene és a mítosz közötti strukturális kapcsolatok, a kortárs művészeten belüli művészi ábrázolás kérdése, a művészeti intermédia, valamint az elektronikus és az improvizatív zene állnak. Számos tanulmányt és cikket tett közzé ezekről a témákról szlovákiai valamint külföldi folyóiratokban és számos nemzetközi szimpóziumon is tartott előadást. 1999-től a tekintélyes Magyar Műhely művészeti folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Oktatói és tudományos hivatása mellett művészeti projektek kurátora és szervezője. A Society for Non-conventional Music társalapítója, és Michal Murinnal a társulat égisze alatt Sound Off néven nemzetközi intermédia-projektet irányít. 1998 óta a szlovákiai, violíni Rosenberg Múzeum igazgatója. A LENGOW & HEyeRMEarS és a Duo Rozpetí tagjaként (Michal Murinnal illetve Marian Pallával) a diszkurzív és nem-diszkurzív kifejezési módok, valamint a művészet és a játék határain tevékenykedik. 2000-ben Juhász R. Józseffel Érsekújvárban megalapította a Kassák Centre for Intermedia Creativity-t (K2IC). A Not So Good Music bemutatók és koncertek sorozata is Jozef Cseres legutóbbi tevékenységeihez tartozik.

Don Ritter (Kanada/USA)

A legeredetibb kortárs videóművészek közé tartozik. Tevékenysége intermediális, nemcsak az alkalmazott technológia vonatkozásában, hanem nem-vizuális művészekkel, elsősorban improvizatív zenészekkel való együttműködése okán is. Jellemzőik alapján Ritter multimédia-munkái interaktív performanszokra és interaktív installációkra oszthatók. Míg az első csoportba tartozó műveknél a változásokat hangszeres improvizáció (melyek során Ritter többek között a következő művészekkel dolgozott: George Lewis, John Oswald, Trevor Tureski, Tom Walsh, Thomas Dimuzio, Richard Teitelbaum, Ben Neill) okozza, az installációk során azokat a közönség fizikai jelenléte idézi elő. Bár Ritter komplex technikákat alkalmaz, hogy a közönséget esztétikai élményben részesítse, nem technokrata; számára az interakció nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a természet, a gépek és a média az emberi személyiségre gyakorolt hatását és befolyását vizsgálja.

Marc Behrens (Németország)

Több területen aktív művész és tervező. Munkái között szerepelnek zenei kompozíciók, installációk, performanszok, objektek, videók és tervrajzok. Németországban, Darmstadtban született, és az Elgaland-Vargaland (művészeti) Királyság állampolgára. Frankfurt am Mainban él. Marc Behrens zenéje elektronikus/elektroakusztikus. Leggyakrabban egy egyéni koncepció (motiváció korlátozás, központba állítás analízis …) határozza meg a kompozíciókat és a hangforrásokat, melyek gyakran más médiára is átalakíthatóak (pl. video, film). Tehát az alapstruktúrák előre formált fogalmakból származnak (… kísérletezés meghatározott fogalom további kísérletezés …), míg egyes döntések a tényleges kompozíció során „zenei” kritériumok alapján születnek, pl. hang (frekvencia) spektrum elhelyezése, időtartam, sűrűség, ritmus (gyakran csupán mint alig észlelhető metaritmus), hangcsoportok elosztása, szünetek, hangerőszintek (… megalkotott struktúra, alaphangok analízis döntések befejezett kompozíció). A darabokat gyakran úgy komponálja, hogy a hangalapanyagban lévő mikrostruktúrák nagyobb változást idéznek elő (például egy új téma kezdetét). Sok 1995 utáni művében a hangok - melyek széles sávban, dinamikusan lettek szervezve - új elrendezése tárul fel az alaphangok különböző csoportjaiból (a felosztás kritériumai az előre formált fogalmakat követően, azok után különböznek). Marc Behrens zenéjében mindig vannak útvonalak, így a hallgató egy bizonyos időtartam után tapasztal egy átmenetet (a hangzásban, a térben, az időben, a szerkezetekben). Mialatt a művei szólnak, a zene nemcsak egy frekvenciateret alkot (melynek legmagasabb és legmélyebb frekvenciái határvonalat képeznek), hanem egy átmeneti időt is, amelyet a hallgató a saját személyes idejének megváltoztatásaként vagy manipulációjaként érzékel.

izo-fr (Magyarország)

A trióformációt Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt és Tóth Pál (Én) alapította 2001 nyarán, bár a csoport tagjai között már régebbi keletű az együttműködés. Sőrés és Tóth az elmúlt évek során már több ad hoc-jellegű koncertet adtak együtt, Tilos Rádióbeli műsorukban, a No Wave/Self-Organazing Chaos című programban pedig gyakran voltak hallhatóak közösen improvizált, élő soundscape-jeik. Kovács és Sőrés, vagyis a S.K. duó pedig az utóbbi években dolgozik együtt különböző, nemzetközi összetételű improvizatív zenei együttesekben is (Abstract Monarchy Trio, Budapastis, Spiritus Noister stb.), amelyekben a hangszeres metazene különböző kifejezési formáit keresik. Az izo-fr zenéjét alapvetően az elektronikus hangzás, a számítógépen generált hangfolyamok, konkrét zenei reciklusok és a környező akusztikus tér zörejeiből, a húros hangszerek hangjaiból összeálló textúrák sokszoros rétegzettsége jellemzi. Az izo-fr produkcióiban leginkább a hosszabb folyamatokban való gondolkodás érhető tetten, ahol a dinamikai és a strukturális értelemben is szélsőséges, szokatlan hangzások mozgása során a hagyományos hangszerek nem hagyományos hangjai az előzőekben már digitálisan és az élő koncerthelyzetben kontaktmikrofonokkal előállított szekvenciákkal szervesülnek. Az akusztikus szabadimprovizáció általános tendenciáival szemben, az izo-fr zenei dramaturgiájában egyaránt hangsúlyos az elektronikus zenében jelentkező ún. hurkolás (looping) és az ismétlés technikája is, amely itt kölcsönhatásban van az improvizáció spontaneitásával, egyúttal az adott pillanatban létrejövő új hangzások beépítésével a formálódó zenei szövet egészébe.