A sounds&files kiállítás Bécsben

Ezzel a címmel és „az elektronikus zene és annak vizuális aspektusa” alcímmel 2000. március 9-én kiállítás nyílt a Bécs belvárosában lévő Künstlerhausban, mely igazi csemege mindazoknak, akik a modern zenével foglalkoznak, legyenek ők akár zenészek, akár zenehallgatók.

A szervezők célja szerint a multimédiás kiállítás arra a fejlődésre reflektál, aminek eredményeképpen korunk grafikus munkái, a különböző média-kísérletek, videók és a kortárs zene egy és ugyanazon eszköz - a számítógép - igénybevételével készül, és file-formában létezik.

A kiállítás, mely április 16-ig tart nyitva, lehetőséget kínál arra, hogy a látogatók megismerkedjenek az elektronikus zene jelenlegi és történeti hátterével egy sor fotó, videó és CD-ROM, valamint installációk és maguknak az elektronikus hangszereknek a segítségével.

A lenyűgözően megrendezett kiállítás egyik legnagyobb erénye, hogy mindezt megkísérli a lehetőségekhez képest a leginteraktívabb formában megvalósítani, és teszi ezt a legnagyobb sikerrel.

A rendezvény, amellett, hogy rengeteg látni- és hallanivalóval szolgál, állandó változásban is van a bő egy hónapon keresztül. Így, azon túl, hogy alkalmanként több órás programmal szolgál, vissza-visszacsábítja a látogatókat, hiszen mindig történik valami új. Mindezek mellett a kiállításhoz kapcsolódóan egy lemezbolt is helyet kapott az előtérben, melyet az egyik legnagyobb múltú, és legizgalmasabb - experimentális, indusztriális és elektronikus zenére szakosodott - kiadó, a Staalplaat költöztetett Bécsbe Berlinből. Itt nem csupán lemezek, könyvek és fanzinek kaphatók, hanem ki is állítják az eddig általuk megjelentett ritkaságokat és gyűjteményeket.

A kiállítás központi termében kaptak helyet a hangszerek. A régebbiek többsége - például egy Hammond orgona vagy egy Themerin 1921-ből - és az új hangszerek teljes köre összeköttetésben van azzal a legmodernebb stúdióval, amit szintén erre az alkalomra állítottak össze a szervezők. További csábítás, hogy a rendezők több zenészt is meghívtak, akik a kiállított hangszereken demonstrálni fogják azoknak és a digitális stúdió használatát, mintegy felvillantva a bennük rejlő potenciált. Az ennek során megvalósuló digitális alkalmazásokat egy nagy kivetítő vásznon követheti majd a közönség, és kérdéseket is feltehetnek majd a művészeknek. Az osztrák progresszívek, a Mego kiadó művészein túl, többek közt, bemutatót tart: Tim Wright, John Richards, Wolfgang Mitterer, Takeshi Kojima, Oliver Stolz, Patrick Pulsinger, Dean Roberts, Helge Hinteregger és Robin „Scanner” Rimbaud is.

Na és persze, ami még ennél is izgalmasabb, ezek a berendezéseket maguk a látogatók is kipróbálhatják, s ilyen formán a kiállítás egyfajta játszóházként is funkciónál.

Mindezekből talán nyilvánvaló, hogy a soundsandfiles célja, hogy a klasszikus színpadi produkcióval szemben, ezen alkalmakkor az alkotói munkafolyamatokat nyitottá tegye a közönség számára, és a kiállítást erre az időre egyfajta műhellyé alakítsa.

A programok és az itt bemutatott zenék, előadók demonstrálják, hogy a komplex digitális berendezésekhez való hozzáférés nem csupán a kultúra és a művészet létrehozásának demokratizálásának vízióját hordozza, hanem életre keltett egy olyan trendet, amely feloldani látszik az új zeneszerzési ismeretek, az improvizációs zene és a szubkulturális popzene közti határokat. Ebben a trendben a komplex számítógépes nyelvek, a hangok - és akár egész zenei darabok - mintavételezése, sőt ezen túl még a szisztéma működési rendellenességéből adódó hibák alkotják a zene alapjait, mely így önmagában is nagyon távolra került a komponálás és zeneszerzés klasszikus formáitól. Megfigyelhetjük, hogy tradicionális ritmusképletek bomlanak fel, és hogy rugalmas digitális mátrixon alapuló hangrétegek veszik át a dalformák és a funkcionális harmóniák helyét, szerepét. A látogatók megbizonyosodhatnak arról, hogy ma a hangfájlok (soundfiles) bármilyen tetszőleges formában alakíthatóak, és hogy számos zenei struktúra a kísérletezésből és az improvizációból születik meg.

Tehát a sounsandfiles azt a gyors fejlődést állítja a középpontba, ahol a PowerBook és a PC vált a legfontosabb olyan eszközzé, amik a hangot hoznak létre. Azt az új kifejezési formát vizsgálja, amely konceptuális kapcsolatot hozott létre a soundtrack és a filmanyag között. A koncepciónak megfelelően, olyan grafikusok, designer-ek mutatkoznak be a Künstlerhausban, akiknek munkái nem csupán egyes zenei szcénákhoz kapcsolódnak, hanem nemzetközileg fontos, meghatározó szerepet játszanak az elektronikus zene vizuális megjelenítésében, csomagolásában és promóciójában. Mint ilyenek, munkáikkal szerepelnek például a Designers Repuplic, Sabotage és Dextro stúdiók munkái.

A kiállítást installációk színesítik, melyek közül egy sor épít a korábbi manuálisan, és a mai számítógépek billentyűzete segítségével digitálisan nyert hangok összehasonlításra. Ilyen például Patrick Pulsinger munkája, ami egy Steve Reich lemezborítójából készült.

Rácáfolandó a számítógépes programok merevségére Klaus Filip munkája vizuálisan is megjelenti az improvizáció-barát LLOOPP programot.

Magdalena Blaszczuk fényképei pedig a házi stúdiók világát mutatja be fényképein.

A partik világának megfelelően a kiállítás saját chill-room-mal is rendelkezik, ahol gombaforma tárgyak szolgálnak a képek és hangok változtatására. A electric_shoroom-nak elkeresztelt szobában a színek feloldódnak és pulzálnak a zene ritmusára, s a látogatók érintésükkel maguk is befolyásolhatják.

MP3-al és Shock-wave-vel operáló installációk mellett Chris Kummerer és Robert Stepanek a közönségről készített videofelvételeket fog szövegformává, majd azt MIDI-hanggá, alakítani, s így mintegy a képet jelenítik meg hangként.

Hogy a passzív látogatók is minél tartalmasabb programokat találjanak maguknak a Künstlerhaus mozijában - egyébként átépítés miatt, ideiglenesen egyébként is itt van a bejárat -, megállás nélkül az elektronikus zenei szcéna videói tekinthetők meg.